Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Érkező CD-nk

  Hamarosan kész a lemezünk! Nagy klasszikusok versei mellett/Radnóti, Reményik, Ady, József Attila, Petőfi/ aktívan alkotók / Péter Erika, Sarkady Emília, Pap Ádi, Herczeg Tamás / költeményei is helyet kapnak! A CD zenei minőségét pedig zenetanár művészek / Lázár Anita, Szomor István, Berki Csaba, Vozár M. Krisztián , Bagdi Zoltán /és színészek / Komlósi Kata  és Szász Borisz / hangszeres tudása, illetve éneke garantálja. Két nagyon jó barátunk: Bencsik Attila és  Tóth Gábor is szólózik néhány dalban, illetve Gabesz tangóharmonikázik is egyben. Kohári Imre hangmérnök mellett Tóth Gabesz is hangmérnökösködik. Mi, a Hetvenszer Hétszer Bocsánat tagjai szinte minden dalban ott vagyunk  : Ale Virág-ének, Szkaliczki Viki- basszusgitár, Szőke Tamás - dobok, Török Antal -szólógitár, és Kabai Gábor- ének, akusztikusgitár, gitár, elektromos orgona, cajon.  

medgyesegyházi fellépésünk

  Komoróczki Dorka mini tárlat megnyitóján zenéltünk 2020.10.18.-án. Jó buli volt nagyon! Az Ismerős Arcok - Nélküled című dalának refrénjét együtt énekelte velünk mindenki, aki jelen volt. De ugyanolyan lelkesedéssel fogadták Zorán-Apám hitte című klasszikusát is. Tudjátok?! NÁ-NÁ-NÁ-NÁ....  💗

Telefonos interjú Kabai Gáborral/Hetvenszer Hétszer Bocsánat 2020.09.16.

Kolozsvári Rádió

  2020.10.16. Áttörés volt zenekarunk életében: Erdély legnagyobb rádiója, a Kolozsvári Rádió lejátszott hamarosan elkészülő lemezünkről kettő megzenésített verset. De volt egy telefonos interjú zenekarunk vezetőjével, Gáborral. A riport a következő bejegyzésben található meg.

Visszatérés

 Hosszú kihagyás után új tagokkal bővülve,  újra indítjuk a honlapunkat is. Ale Virág 13, Szkaliczki Viktória 14 évesek. Virág énekel, Viki basszusgitározik. Ezen túl Szkaliczki Nóri( aki Viki húga) és Virág Milán is feltűnik a fellépéseken és tehetséges dobolásukkal kápráztatja el a közönséget. Állandó dobosunk Szőke Tamás, szólógitárosunk Török Antal. Kabai Gábor továbbra is énekesként, akusztikus gitárosként  és a zenekar vezetőjeként erősíti a csapatot. A nyár folyamàn  felléptünk Szarvason, Végegyházàn, az elmúlt hétvégén a Csabagyöngye stég színpadán és nagy várakozásssal tekintünk a szeptemberben megjelenő Identitás című lemezünkre. Kövessetek minket, igyekszünk a zenénkkel különleges pillanatokat adni Számotokra.💗
Múlthéten hétfőn a Civil Rádió, Analog című műsorában 15:30-kor Chuck Berry és John Lennon dalai között, Herczeg Tamás, Identitás című általunk megzenésített versét hallgathatta Pest és Buda, Vida Zsani énekével, amit múlt hónapban vettünk fel a Csabagyöngyében! Köszönjük szépen a szerkesztő-műsorvezetőnek, Kemény Dánielnek, hogy beszerkesztette két zenész óriási dalai közé a mi dalunkat.  
Nagyon szépen köszönjük, hogy koncertünkre ilyen sokan eljöttetek! Köszönjük a tapsokat és az előadásunk végén azt a sok dicséretet ami táplálja bennünk a tüzet, hogy jó ez a zenei vonal, amire most léptünk! Köszönjük!
2017. Február 23-án stúdióban felvettük Ady Endre: Az Úr érkezése című versét. A dal egy budapesti rádióban, a Civil Rádió Magyar Óra című műsorában lesz hallható először 2017. 03. 10. 21:00 óra és 22:00 óra között. Előadók megújult együttesünk tagjai: Vida Zsanett, Szathmári Donát, Bognár Tibor és Kabai Gábor.
Mint azt tudjátok szeretjük a verseket. Tegnap stúdióztunk megújult együttesünkkel. Ady Endre egyik versét zenésítettük meg egy zenei pályázathoz. A fotók a dal rögzítésekor készültek.
Üdv mindenkinek! Elkészültek az új zenekari fotóink. Március 16-án ebben a felállásban fogunk fellépni a Csabagyöngyében, a Tavaszi Fesztiválon. A részleteket majd késöbb.