Ugrás a fő tartalomra

Dévai élménybeszámoló

Gábor
Egy idézettel jellemezném az erdélyi utat: '"A sikerhez döntés ,fegyelem és eltökéltség kell.Hozd meg a döntést,szoktasd fegyelemre magad,még automatikussá nem válik,és maradj eltökélt még az eltökéltség személyiséged részévé válik." Bob Gass



Fruzsi
Számomra hatalmas dolog volt ez az út. Sok élménnyel gazdagodtam, ugyanis nemcsak fellépni mentünk, de feltérképezni kicsit a tájat, a környéket. Az pedig egy nagyon pozitív plusz, hogy a három nap alatt mi, a zenekar közelebb kerültünk egymáshoz. Magáról a fellépésről azt írnám, hogy nagyszerű, lelkes, bulizós közönségre találtunk, aminek én, sőt, fogalmazhatok úgy, hogy mi nagyon örültünk. Joe szavaival élve: „Ez volt az eddigi legjobb koncertünk”. És milyen igaza van!


Joe
Nos az út igazából nagyon jó volt, kellemes, és a táj az gyönyörködtető. Sok szeretettel fogadtak minket. Henikém legalább 500 képet csinált, annyi minden emléket haza akartunk hozni. A zenekar mióta itt vagyok a legjobb buliját adta és szerintem élvezték is (ami a közönséget illeti) A hangosítás is sokat segített, meg az is, hogy Gábor váltogatta stílszerűen a gitárját.


Zsani
Jól éreztem magam, ennyi.







Bence

Élveztem ezt a háromnapos kis kiruccanást a zenekarral, a családommal és a barátnőmmel. Nagyon tetszett a Romániai táj, elkepesztő volt minden egyes pontja, különös a dévai várból nézve, ahonnan be lehetett látni egész Dévát. A koncert nagyon szuper volt, sok jó embert ismertem meg, és a közönség is nagyon jól érezte magát, ami igazán élvezetes egy-egy koncerten. Remélem még lesz részünk ilyen nagyszerű élményekben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Korábbi felállások

Kabai Gábor, Kovács Nóra, Seben Márta, Szabó Csongor, Tóth Gábor, Vozár Katalin Kovács Nóra, Kabai Gábor, Tóth Gábor Tóth Gábor, Kiss Eszter, Kabai Gábor, Kovács Nóra, Vida Bence Tóth Gábor, Tóth Szilárd, Vida Bence, Kabai Gábor, Kiss Eszter Vida Zsanett , Vo Thi Csenge Linh, Vida Bence, Tóth Szilárd, Tóth Gábor, Kabai Gábor Tóth Gábor, Kabai Gábor, Ottlakán Renáta, Vida Zsanett, Vida Bence, Tóth Szilárd Kabai Gábor, Vida Zsanett, Vida Bence, Tóth Szilárd, Tóth Gábor Vida Zsanett, Szikora Fruzsina, Kabai Gábor, Vida Bence, Joe Grayson Kabai Gábor, Szikora Fruzsina, Veres András, Vida Zsanett, Vida Bence Kabai Gábor, Vida Zsanett, Szikora Fruzsina

Közelgő fellépésünk

 BÉKÉSCSABA LECSÓFESZTIVÁL 2021.09.25. 15:30 -kor Hetvenszer Hétszer Bocsánat koncert! Szeretettel várunk mindenkit!♥️🇭🇺♥️